Lyneth

Nő

15

Hivatalosan: Keresztény Amúgy: Hitetlen

Arroy hercegnője

Az Arroy királyi családból származom. Eléggé nemes a családunk, és nagy tiszteletnek örvend. A családfánkat többször is átkellet vennem, de hogy őszinte legyek sok nem ragadt meg.. Az édesapám a jelenlegi király, akit imád a népe. Mélyen vallásos, így úgy is taníttat minket. Az édesanyám is tiszteletre méltó, és igazságos királynő.

Azt hiszem mondhatom azt, hogy egészen kiskoromtól kezdve más vagyok, mint a többi kis hercegnő. Mindig kardozni akartam, és íjjal vadászni. Anyámat ez megbotránkoztatta, hogy egy úri hölgy ilyenekről, még csak tréfából se beszél. Ott volt a bátyám és nővérem. A bátyám tudja a helyét, kedves, lelkiismeretes, nagy jövő jósolnak neki, egyszer nagy lovaggá fog válni. A nővérem, oh a drága nővérem, szeretem csak nehéz mikor, mindig azt hallod: miért nem tudsz olyan lenni mint a nővéred? Nehéz egy ikertestvér mellett egy harmadiknak lenni, hisz az ő kapcsolatuk sokkal szorosabb, mint velem. Így cseppet kirekesztetnek éreztem magamat mindig is. Nővéremmel mindig csak egy közös témánk volt, az pedig a gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruháink, és ékszereink. Az ablakból sokszor figyeltem, ahogy kardozni és íjászatra tanítják a fiú gyermekeket. Féltékeny voltam, hisz sosem értettem, én mert hölgy vagyok, miért ne tudhatnám megvédeni magam, és a saját élelmemet szükség szerint levadászni.  Egyik nap úgy gondoltam megéri egy próbát. Beöltöztem hát, nadrágot vettem, köpeny alá rejtettem magamat.  Próbáltam beolvadni, és hátha egyszer foghatok egy íjat. Sajnos hamar lebuktam csupán 7 éves voltam, és felbosszantottam édesanyámat. Pár nap telt el és már küldtek is Glastonburybe az apácák közzé. Édesanyám abban bízott ott némi jó módot vernek belém, illetve kitanítanak hogyan is kell viselkednie, egy úri hölgynek. Az ott töltött időm valóban neveléssel telt, utáltam minden ott töltött perceket. Ezért sűrűn előfordult, hogy kiszöktem. Találkoztam egy nálam alig idősebb fiúval, aki nagyon barátságos és kedves volt. Remekül eltudtunk beszélgetni, és mindig utáltam mikor vissza kellett szöknöm az én kis börtönömbe. A szökéseim sűrűbbé váltak, de mivel okosan csináltam ezért sosem buktam le. Remekül tudtam mindig megtervezni, és tudtuk nélkül drága nevelőnőim is segítettek a fejlődésemben. A fiú mint kiderült ő is hercegnövendék, és már ilyen fiatalon jeleskedik a harcban, és  kardforgatásban. Hosszan könyörgések után a találkáink edzésekké vedlették ki magukat. Csupán öt évünk telt el így, majd eljött a fájdalmas búcsú, hisz őt is tanulni küldték ide, és eljött az ideje hogy haza menjen. A maradék három évem a kolostorba borzalmas volt, rájöttem, hogy meg kell játszanom a jó kislányt ahhoz, hogy minél hamarabb haza kerülhessek innen. Mikor 15 éves lettem, eljött az ideje annak, hogy haza térjek. Boldog voltam, de nem azért mert haza mehetek, csupán azért hogy kikerülök a fogságomból. Sok pletykát hallottam camelot-ról. A szépségéről, és Guinevere  királynő szeretettel várja udvarhölgyeit. A pletyka persze engem is elért, és következő célomnak ezt tűztem ki. Camelotba akarok menni, és Guinevere királynő udvarhölgyeként szeretnék ott élni. Úgy érzem ez a jó döntés, ha szabadon akarok lenni. Már amennyire egy udvar hölgy szabad lehet. Izgatottan szálltam kis a lovaskocsiból és könnyek szöktek a szemembe, ahogy megláttam a családomat. Fivéreim megnőttek, szüleim idősebbek lettek.  Borzasztóan hiányoztak, annak ellenére is, hogy mennyire haragudtam rájuk, hogy elküldtek. Hatalmas ölelések, és örömkönnyek után egy vacsorát adtak a tiszteletemre. Kényelmetlenül éreztem magamat, vissza kellett vedlenem a hercegnő szerepre. Be kellett vetnem mindent, amit tanultam.  Sok izgalmas dolog mióta hazatértem nem történt velem, csupán apám nyúzása a legnagyobb kaland az életembe, hogy camelotba küldjön.

Nem tagadom, nagyon szeretek hercegnő lenni. Kislánykoromba tipikus kis királynő poronty voltam, mindig arról ábrándoztam, hogy milyen leszek királynőként, és mindig ékszereket akasztottunk egymással a nővéremmel. Majd bekerültem a kolostorba, aminek minden percét utáltam. Vége lett a nagyszabású életnek. Panaszra sosem volt okom, de hát egy elkényeztetett kislány hirtelen apácák közé kerül. Viszont megkeményedtem, és rájöttem hogy mennyi minden létezik még a kastélyon kívül. Sokszor kiszöktem, és élveztem a szabadságot, és az erdőt. Sosem könnyítettem meg az apácák dolgát.  Miután haza tértem, a szüleim és a testvéreim meghökkentek a változásomon.  Eléggé akaratos, és eltökélt természetesem van. Makacsságom is a helyén van, ha valamit a fejembe veszek azt mindenképp véghez kell vinnem. Nem szeretem ha meg mondják mit kell tennem, ami sajnálatos módon rangomat tekintve eléggé ritkán előfordul. Nehezen lehet a bizalmamba férkőzni, de ha valaki eléri azt a pontot azt megbecsülöm. Nagyon tudok szeretni, és ezért is vagyok óvatos, hisz ezt a tulajdonságot az emberek szeretik kihasználni. Bátor jellemnek mondanám magamat, szeretem feszíteni a határokat.  Mindig is érdekelt a kardozás, íjászat, de ezek nem nőknek való tevékenységek. Én még is mindent megteszek, hogy elsajátítsam őket.

Folyton hangoztatják szépségemet, de nem törődöm vele, épp oly átlagosnak tekintem magamat, mint bárki más. Hosszú világos barna hajam van, amitől sosem válnék meg, imádom variálni: kontyokba tenni, befonni. Nem engem hogy a szolgálók csinálják, szeretem a külsőmet magam megcsinálni. Nagy barna szemeim vannak, amit ki is szoktam használni, mikor szükségem van valamire. Elég párszor megrebegtetnem hosszú szempilláimat. A többiekhez képest barnább a bőröm, mert nem nagyon szeretek a kastély falain belül porosodni, így sok időt töltök a szabadan. Hercegnő vagyok, úgy is kell öltözködnöm, de mi tagadás jobban szeretem a nadrágokat mint a szoknyát. Azokban jobban lehet futni, és szabályokat megszegni. Kedven úti köpenyem mindig elől van, hogy kéznél legyen ha épp kiszökni támad kedvem.

Caitlin Stasey

Elfogadva!