Ragnelle

Nő

19 év

Keresztény

Strangore hercegnője

A Strangore királyi család mondhatni kitagadott tagja vagyok, mivel az átok után apám nem látta sok hasznomat, ezért eljöttem. Most az erdő a családom, a csend, a nyugalom, a fák és az állatok. De azt hiszem a vér szerinti családomat is meg kell említsem.
BRANDEGROIS: Az apám, akinek nem kellettem rusnyán, megátkozva. Nem mondhatnám, hogy jó a viszonyunk. Én szeretném ha szeretne, vágyom az elismerésére és tiszteletére, mint minden leány. De azt hiszem neki nem számítok, és ez szomorúsággal tölti el a szívemet. Főként az bánt, hogy míg nem egy csúfság bőrébe bújva kellett élnem, addig a szeme fénye voltam. Az, akinek a szépségét minduntalan féltette mindenkitől. Félek kimondani, hogy csak a népszerűségem, és a csinos pofim számított neki, nem pedig az, aki belül vagyok.
SCATHACH: Édesanyám az, aki hajdanán sokat törődött velem. Nagyon is sokat. Nevelt, tanított, taníttatott, és hagyta fényleni a szépségem, büszke volt rám. Élveztem, hogy anyám kegyeibe fogadott, és örültem, hogy a kedvére tudok tenni. Aztán a bizonyos átok után látni sem akart többé. Illetve, ez enyhe kifejezés, mivel az életemre tört. Úgy vélem, nem tűrhette a csúfságot a családban, és az eddig ajnározott lányából hirtelen semmivé lettem. Még mindig jobb, hogy próbál megölni, mert így legalább tudom, hogy figyel rám, sokkal rosszabb lenne úgy élni, hogy úgy tesz, mintha meg sem születtem volna. Valahol mélyen, tudom, hogy szeret, és habár nincs kedvemre, ahogy bánik velem, de nehéz lenne nem szeretni az édesanyádat. Remélem valaha meg tudom neki bocsátani a bánásmódját.
BLEOBERIS: A legidősebb... Azt hiszem nem sok közöm van hozzá, annak ellenére, hogy a bátyám. Egyszerűen sosem találtuk a közös hangot, és az az érzésem, hogy nem is fogjuk. Tiszteletben tartjuk a másikat, de úgy hiszem ennek ellenére ő nem sokra tartja a nőket.
BLAMORE: Anyuci pici fiacskája, sokat voltunk együtt, mivel tényleg mi voltunk édesanyánk kedvencei. Ennek ellenére sosem sikerült igazán megkedvelnem. A hideg futkos a hátamon a kegyetlen tekintetétől, ennek ellenére szeretem őt, de kizárólag kötelességből, hiszen a testvérem. Abban a hitben élek, hogy mindenkiben ott lapul a jó, Isten nem tagadja meg senkitől, így bízom abban, hogy ő sem kivétel, de benne valahogy mintha olyan mélyre ásták, hogy semmi nem csalhatja ki onnan. Amióta csúf lettem nem igazán vesz rólam tudomást.
MALINE: Az egyetlen nővérem. Azt kell mondjam, hogy az átok óta ő hiányzik a legjobban. Nem mondanám túl eszesnek, de a szíve annyira jó, és kedves az emberekkel, hogy hiányzik a naiv tisztasága a nagyvilágban. Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy mi lett velem, de ahogy hallottam ő is hiányol engem.
MÉG HÁROM FIÚ: Úgy tűnik a család bővelkedik a fiúkban, ugyanis van még egy bátyám, meg két öcsém. Közülük legfiatalabb öcsém, NEVAN az aki minden testvérem közül a legkedvesebb számomra. Sok időt töltöttem vele korábban, és bizony ő volt velem, mikor egy bizonyos lovag megmentett az erdőben minket. Ő az, aki ugyanazt a lányt látja bennem az átok után, aki voltam. Nagyon eszes, és előfordul, hogy néha meglátogat az erdőben.

Strangore. Az a királyság, ahol mindenki retteg. Itt születtem meg én, egy csodálatos téli, fagyos hajnalon. Azt mondták rólam, sosem láttak még ilyen gyönyörűséges gyermeket. Anyám büszke volt rám, a nővérem is szépséges, de tőlem el volt varázsolva. Ezért már a kezdetektől nagy figyelmet fordított rám, holott egyéb testvéreim közül csak Blamore ragadta meg a figyelmét, a többiek mintha nem is léteztek volna számára. Hiába voltam a szüleim kedvence, kislányként nem voltam feltétlen elkényeztetve. Szerettem volna mindent megkapni, de korántsem volt annyi szabadságom, mint amennyit igényeltem volna. Apám féltve óvott a tekintetek elől, mivel ahogy szépen cseperedtem fel, úgy a szépségem is napról-napra gyarapodott. De számomra ez volt az átok is, hiszen emiatt voltam mindig őrizet alatt, mindig a figyelem központjában, a végletekig óvott kis hercegnő.
Egy ideig el lehet viselni ezt a túlzott féltést, de van az a pont, ami után már tehernek éreztem. Nagyon nagy tehernek. Szerettem volna egy kicsit belekóstolni az életbe, elsajátítani számos olyan dolgot, ami egy hercegnőhöz nem feltétlen illik, mint például a kardvívás, vagy íjászat. Úgy vélem, ez jogos igény lett volna egy olyan országban, ahol ilyen rossz a biztonság. De imáim nem igazán találtak meghallgatásra a szüleimnél. Ekkor döntöttem úgy tizenkét évvel a születésem után, hogy néhány dolgot bizony a magam kezébe veszek. Eddig az ideig mintaleánya voltam a szüleimnek, de ezentúl bizony előfordult, hogy eltűntem egy időre, és csak később kerültem elő. Ilyenkor bizony a legkedvesebb öcsémmel Nevannal voltam. Ő már kiskora óta tanult vívni, és lőni is, és megengedte, hogy vele gyakoroljak, segített is nekem. Nem mondom, hogy valaha is sikerült tökélyre fejlesztenem a kardvívást, de eljutottam egy olyan szintre, hogy megerősödtem, és tudok mit kezdeni egy darab vassal a kezembe, még ha nem is kitűnő eredménnyel. Az íjászat sokkal inkább megragadott, és ügyesebben is bánok az íjjal, mint a karddal. Ezek az idők voltak azt hiszem életem legboldogabb évei, Nevannal egyre szorosabb lett a kapcsolatunk és éreztem, hogy igazán jó szíve van, a többi fiútestvéremmel, legfőképpen Blamore-ral ellentétben.
Amit eddig kihagytam életem ismertetése során, az a vallás. Ez nem egyszerű dolog Strangore-ban, hiszen az emberek többsége hitetlen. De a kereszténység egy kis csoportban itt is megvetette a lábát. Mikor Navennel töltöttem időmet, gyakran eljártunk templomba is, titokban, mert kétlem, hogy szüleimnek kedvére való lett volna az efféle tevékenység. Mégis a templomban úgy érzem van reménység egy jobb világra, van esély arra, hogy egy ilyen bűnös hely, mint Strangore megtisztuljon. Nem gondolom, hogy elég erős a hitem, gyakran a kétely motoszkál bennem, van, hogy haragszom a mi Urunkra, de mégis úgy érzem ez az amiben hinnem kell, ez az ami a lehető legjobb dolgokat hozza a világon.  
Tizenhét esztendős voltam, mikor egy jelentős esemény történt életemben. Nevannal utaztunk az Inglewoodi erdőben, mikor a lovak hirtelen megijedtek valamitől a bokorban és elvágtattak. Nem tudtunk mit tenni, öcsém kétségbe esett, tudta, haza kell vinnie, hiszen szüleim féltve óvtak mindentől. Ekkor történt, hogy megláttam Őt. Egy igazi lovag volt, később kiderítettem a becses nevét, Gawaine lovag. Segítségünkre sietett, és elvitt minket a következő faluig. Az úton néma voltam, nem szóltam, csak figyeltem Őt csillogó szemekkel. Mikor a faluhoz értünk, felé fordultam, szemeibe néztem, és csak ennyit mondtam: Köszönöm segítségedet, ifjú lovag, Az Úr vigyázza útjaidat. Sokat töprengtem ezen az eseten, tudom, hogy az Úr nem véletlen vezérelte az utamba Gawaine lovagot. Mivel a találkozás óta nem tudok másra gondolni, még soha nem is tapasztaltam hasonlót. Úgy gondolom ez lehet a híresnek mondott szerelem; ami elemészt, hiszen nem találkozhatok vele, és nem tudom vajon az érzéseim viszonzottak-e. Kutakodásaim során fény derült arra is, hogy a hős lovagom bizony egy ellenséges királyság szülötte, ami felettébb elkeserítette a szívemet.
A találkozás után egy évvel történt, hogy egy varázslónő, boszorkány elkeseredettségében átkot bocsátott rám. Elcsúfított, vénséges vénasszonyt varázsolt belőlem. Nem tartottam magam soha hiúnak, vagy olyannak, aki jobbnak érzi magát másoknál pusztán a testi szépség, adottságok miatt, de ekkor döbbentem rá, hogy milyen sokat is jelentett ez az életemben. Fájt így látnom magamat. De ami még ennél is szörnyűségesebb volt, az a szüleim viselkedése. Amint elvesztettem szépségemet, nem látták bennem ugyanazt a lányt, pedig hiszem, hogy a lelkem továbbra sem csúfult el. Ám ők vakok voltak a lelki fényre, és haszontalannak láttak. Elmenekültem a várból, el a családomtól, mindezt Naven segítségével. Nem tudom, hogy rájöttek-e mit tett értem, de az ő érdekében nagyon remélem, hogy nem.
Elkeseredetten róttam az utat, míg végül Inglewood erdejében találtam magam. Ott, ahol hajdan Gawaine-nel kereszteztük egymás útját. Nem bírtam elhagyni a helyet, így a közelben húztam meg magam, kis kunyhót építve az erdőben. Szerényebb lettem, megtanultam, hogy a külső nem minden, de nem érzem jól magam ebben az idős testben, fiatal lélekkel. Minden nap imádkozom Istenhez, hogy megértsem az okát eme átoknak, hogy megtudjam, hogyan törhetem meg, és azért, hogy segítsen rajtam. Valahol azért élvezem ezt az életet, mert egy egészen leheletnyit szabadnak mondhatom magam. Az idők alatt már nélkülöznöm sem kell, mert az emberek sokkal fizetnek a tanácsaimért. De nem nyugszom így, érzem, hogy nem az a végzetem, hogy ebben a testben haljak meg. Már csak a remény maradt. A remény a jobbra, remény az igaz szerelemre, mivel Gawaine lovagot azóta sem száműztem a szívemből.

Az egyik legfőbb jó tulajdonságomnak mondanám, hogy megtanultam azt, hogy a külső nem minden, mert belül sokkal több rejlik. Ám, ha valakinek a lelke tiszta, hiszem, hogy az igenis megnyilvánul a külcsíny tekintetében is. Jó vagyok. Legalábbis nagyon próbálok az lenni, és igyekszem a pozitívumokat meglátni az emberekben. Nem kenyerem a kegyetlenkedés, és gonoszkodás. Szeretném a világot egy jobb, kedvesebb hellyé változtatni, de néha úgy érzem egyedül maradtam ebben az elkeseredett harcban. Vallásos vagyok, hiszek az egy Istenben, de nem vélem úgy, hogy én lennék a legjobb keresztény. Vannak nálam sokkal jobbak, hiszen én elbukok időnként, bűnös vagyok és vannak olyanok, akiket nem tudok szeretni; van még mit fejlődnöm a jellememben. Talán nem bűn, talán igen, de a hercegnői énem bizony nagyon szereti a finom, elegáns és gyönyörű ruhákat. Reménykedő vagyok és kitartó, de időnként inkább makacsságnak nevezném. Megvan bennem, és mindig is megvolt a vágy, hogy kicsit kitörjek a tökéletes keretek közül, hogy valami mást csináljak, ne mindig csak azt, amit elvárnak. Így az erdőben élve, ez sokkal könnyebben megvalósul, mint régen a kastélyban. Eszesnek mondanám magam, de persze ez is csak azon múlik, kihez viszonyítunk, ugyanis kedves, naiv nővéremnél többet kaptam mikor okosságért álltunk sorba. Nem hiszem, hogy olyan bölcs lennék, de az embereknek fontos a tanácsom, így kezdem magam is elhinni, amit rólam mondanak, holott ezen a téren is van még mit tapasztalnom.
Sajnos időnként gyanakvóan viselkedem, ami nem meglepő, ha valaki Strangore-ban él. Legnagyobb sajnálatomra előfordul, hogy a közöny kiül az arcomra, pedig mindenkire csak szebbnél-szebb mosolyt villantanék. Az egyik legnagyobb szégyenem, hogy megöltem egy embert. Senkinek sem szabadna e földön döntenie élet és halál között, nekem mégis meg kellett tennem a saját életem védelméért De nem vagyok rá büszke, és bánt a lelkiismeret, hogy erőszak nélkül is megoldhattam volna. Talán elátkozott testemben ez nem nagy dicsőség, de megőriztem a tisztaságomat. Még akkor is, mikor gyönyörű voltam. Erre büszke vagyok, és tudom, csak egy férfi lesz majd méltó rá, hogy megkapjon. Hihetetlenül tudok szeretni, és hűséges vagyok. Sosem értettem a csapongó nőket, hiszen, ha én egyszer valakit a szívembe zárok, aligha van olyan dolog, ami kiűzze onnét.

Hajdanán gyönyörűséges voltam. Hosszú, sötét hajam lágy hullámokban omlott a vállamra. Szemeim csillogtak, orrom íve szépséges volt, arcaim piroslottak, bőröm fehér volt és tündöklő, ajkaim pedig pirosak, mint a vér. Azt mondják, mikor elmosolyodtam a nap is szebben sütött, vagy éppen kibújt a felhők mögül. Az igéző tekintetemmel megannyi ifjút bűvöltem el, holott semmiféle ártó szándékom nem volt velük. Alkatra nőies voltam, a drága ruhák tökéletesen mutattak rajtam, kiemelve szépségem minden lágy vonalát. Karjaim kellően izmosak voltak, nem csontos, vézna használhatatlan botok; és majd kicsattantam az egészségtől. Hangom kellemes volt, beszédem tiszta.
Ám az átok után csúf öregasszony kinézetét kellett magamra öltenem. Nehezen járok, bőröm ráncos és szikkadt. Kezeim csontosak, és úgy festek mint akire túl nagy a bőrkabát a zörgő csontok alatt. Hajam őszbe fordult, arcpíromból már csak halovány sápadtság maradt. Immár rekedtes hangon ejtem ki a szavakat, semmi sem maradt az ékesszólásomból. De egy dolgon nem tudott rajtam kifogni az átok. A tekintetem, a szemem ugyanazt a tisztaságot tükrözi. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre; nekem a lelkemet nem varázsolta el senki, ugyanúgy ragyog, mint annakelőtte, ahogy az Úrtól kaptam.

csúnya öregasszony képe majd Ginnifer Goodwin

Elfogadva!