Lile

Nő

26 év

A régi vallás papnője vagyok. Az Istennőt szolgálom halálomig és azon túl.

A régi vallás papnője, a következő Tó Asszonya

Négyszer is elköszönt a nyár, majd a tél is, mikor a sápadt bőrű kisgyermek különös álmot látott: keselyűk szállták meg a falut, és élve felfalták a megesett leányt. Amikor ezt meghallotta a patkolókovács, keményen megbüntette. A sápadt bőrű kisgyermek nagyon elszégyellte magát, de álmainak nem szabhatott gátat. Következő éjjel azt álmodta, fekete bikák rohanták meg a falut, s szarvukra nyársalták a megesett leányt. A patkolókovács most is keményen megbüntette, s ő méginkább szégyellte magát. A rákövetkező éjjelen azonban megint álmot látott: vérengző farkasok lepték el a falut, majd szétmarcangolták és magukkal hurcolták a megesett leányt. Ezt az álmot már nem merte elmondani senkinek, de rettentően szégyenkezett.
Következő nap a falut harcosok lepték el. Bevették magukat az emberek házaiba, megették féltve őrzött tartalék élelmüket és gát nélkül itták a bort. Egy részeg katona belopódzott a megesett leány szobájáva, hogy magáévá tegye, s a megesett leány minden ereje kevés volt hozzá, hogy ellenálljon. Végtelenül megalázva érezte magát, s mikor a részeg katona elfordult, hátulról egy agyagedényt akart a tarkójához vágni. Ám a részeg katona hiába volt részeg, azért mégiscsak katona volt, s megérezte a felé közeledő csapást. Sikerült ellépnie az agyagedény útjából, s kést rántott - megölte a megesett leányt. A sápadt bőrű kisgyermek rettentően félt, s a sarokban kuporgott, amíg a katona be nem vágta maga mögött az ajtót. Akkor a megesett leányhoz szaladt, s szólongatta, de mindhiába. Hasában jókora üreg éktelenkedett, s a megesett leány soha többé nem tudott felelni. A sápadt bőrű kisgyermek csak állt, állt és várt, maga sem tudta, mire, mígnem a patkolókovács fel nem fedezte, mi történt a megesett leánnyal. Éktelen haragra gerjedt, s a sápadt bőrű kisgyermek annyira félt tőle, hogy sírva kiszaladt az utcára. Nem értette igazán, mi történt körülötte, csak félelmet érzett, és menekült láthatatlan ellensége elől. Futott, ameddig csak tudott, majd mikor lábait elhagyta az erő, már csak mendegélt, amerre az út vitte. Bánata lassan lecsillapodott, és átadta a helyét az ürességnek. Ő úgy érezte, végtelen ideje vándorol már, pedig épp csak elhagyta a falu határait, amikor szembetalálkozott egy öszvérháton ülő nővel, kinek fején egy szál haj nem sok, annyi sem volt. És ekkor a sápadt bőrű kisgyermek megtorpant, és akaratán kívül felkiáltott: Én ismerlek téged! És valóban úgy emlékezett, temérdekszer látta már ezt a különös nőt, pedig egyszer sem találkoztak ezidáig. A haj nélküli nő leszállt az öszvérről, és elé állt. Én is ismerlek téged - így felelt, és visszamosolygott a sápadt bőrű kisgyermekre. Ettől kezdve együtt utaztak tovább a haj nélküli nő otthona felé. Mire egyszer kitelt, s elfogyott a Hold, már Avalonban voltak, a legendás Üvegszigeten.
Ahogy elköszöntek a nyarak, s az őket követő telek, a sápadt bőrű kisgyermekből fiatal papnő vált. Sokat tanult, sokat okosodott: beavatást nyert a betűk és a számok birodalmába, majd megismerkedett a gyógyfüvek és főzetek világával is. Közben az is megadatott neki, ami csak nagyon keveseknek: megtanulta uralni a Látást. Egészen kiskorától kezdve látott olyan dolgokat, amiket mások nem: látta a múlt, a jelen és a jövő titkait, ám korábban mindezek gyötrő álmok és kínzó képzetek formájában rohanták meg a legkülönbözőbb percekben. Avalonban megtanították neki, hogyan használja, s miként fordítsa javára a képességét. A fiatal papnő elsajátított minden tudást a legapróbb fortélyokig. Az Istennőt szolgálta, neki ajánlotta az életét.
Egy napon a haj nélküli nő felkereste a fiatal papnőt, és elmondta: fontos szerepet szán neki. A fiatal papnő nem kérdezett semmit, csak fejet hajtott - hisz a haj nélküli nő akarata az Istennő akarata. Következő napon a sziget egyik eldugott csücskébe vezették a fiatal papnőt. Meztelenre vetkőztették, s testét festékekkel mázolták színesre. Különféle főzeteket itattak vele, s ő ébren álmot látott: egy festett testű, szőke ifjú megküzdött egy szarvassal, s leterítette. Mikor magához tért, egy barlangban találta magát, s a haj nélküli nő szavai visszhangzottak a fejében: Fogadd magadba az Agancsost. Bár tapasztalatlan leány volt még, azért az Istennő papnőjeként megértette, mi a feladata. Hamarosan belépett a barlangba a szőke ifjú, az Agancsos, s a fiatal papnő nekiadta magát - ahogyan az Istennő akarta.
A szertartás nem volt hiábavaló: a szőke ifjú ezáltal nyerhette meg Avalon, s a Távoli Szigetek támogatását háborújúhoz. Az ősi hagyományok szerint megkötötte országával a Nagy Menyegzőt, s ettől kezdve a régiek is elismerték uruknak.
Kilencszer telt ki és fogyott el a Hold, mire beérett a Nagy Menyegző gyümölcse: az Ifjú Szarvasbika.

Megsimítottam a mellettem fekvő kisfiú homlokát. Aludt. Mosolyogva néztem végig rajta, s mellette szendergő két kislányomon.
Aztán hirtelen belémhasított a felismerés: Mi lesz az Agancsossal, ha az Ifjú Szarvasbika felnő?

Arthur Pendragon jó ura a birodalomnak. Jó hadvezér, törődik a néppel, mindent megtesz uradalma jólétéért. Egyetlen hibája, hogy keresztény - ám vallását senkire sem erőlteti rá, így nem lehet vele szemben ellenérzésem. Úgy gondolom, ha az Istennő hosszú életet adna neki, felvirágoztatná a birodalmat. Ám mi lesz Arthur Pendragonnal, ha Mordred felnő, s igényt tart a Pendragon névre?
A nagykirálynő nem fog gyermeket kapni az Istennőtől, s a nagykirály mégsem fogja őt elbocsátani maga mellől. Az ágyasa sem fog életerős fiút szülni neki, mással pedig nem fog hálni, hát Mordred lesz egyetlen lehetséges örököse. Akkor is, ha elismeri fiának, s akkor is, ha nem.
Mordred sorsában az van megírva, hogy letaszítsa trónjáról az apját. Nagyratörő ifjú lesz, s igényt fog tartani származásából adódó jogaira. A Pendragon vére folyik az ereiben: a sárkányok pusztító tüze.
Talán Arthur Pendragon elárulja majd a birodalmat, s Mordred joggal érezheti, hogy jobban uralkodna nála. Ám ugyanennyire lehetséges, hogy aljas módon megöleti a királyt, zsarnokként uralva Britanniát. Annyi azonban bizonyos, hogy egyszer ő fog rendelkezni Britannia minden fűszála felett. És az ő kezén fog száradni Arthur Pendragon vére.


Háború mindig is volt, és mindig is lesz.
Délkeletről barbár szász hordák támadják Britanniát, lóistenükhöz fohászkodva.
Északon Strangore hadakozik Lothian és Orkney ellen, szomszédait gyilkolva halomra.
Nyugaton az írek hamarosan háborúzni fognak, zsarnokság fog küzdeni zsarnokság ellen.
Soha nem lesz nyugtunk. Minden úr és harcos a békéért fohászkodik, de amint megkapják, máris el kell dobják maguktól. El kell dobják, mert menniük kell. Menni akarnak. Hajtja, űzi őket a vágy, a tenni akarás. Tombol bennük a harc tüze. A tűzhely mellett ülve nem lesznek boldogok soha. Asszonyaik marasztalják őket, sírnak utánuk...miért teszik? Férfi és nő - a két létforma összeegyeztethetetlen. Mindig is az volt, és mindig is az lesz.


Az avaloni papnők nem függenek férjeitől vagy apáiktól, nem képezik apjuk vagy férjük tulajdonát. Nincsen apjuk és nincsen férjük. Az Istennő gyermekei ők; egyedül ő rendelkezik az életükkel. Van, akire ráteszi a kezét - belőlük papnő válik -, másokról leveszi - őket máshová szólítja a sorsuk. Ez nem szégyen: mindenkinek megvan a maga útja. Mi arra választattunk ki, hogy lássunk. A múltba, a jelenbe, és néha még a jövőbe is - de főleg mélyre, nagyon mélyre. A lelkek mélyére, a sorsok mélyére, a cselekedetek mélyére, a történések mélyére, az összefüggések mélyére, mélyebbre minden más szemnél. Ezt nevezik a keresztények boszorkányságnak. Ők tudatlanok, számukra a tudás rémisztő. Istenük bosszúra éhes és szenvedést ígér - miért? Hogy a papok valahogy kordában tudják tartani az embereket. Értékrendjük abszolút - aki mást mond, megégetik.


A keresztények gonosz boszorkánynak tartanak, aki a feketemágia eszközeivel él. Botrányos szűklátókörűségük sok jóravaló ember halálát okozta már, de engem hiába akarnak máglyára kötözve látni. Olyan hatalmat tulajdonítanak nekem, hogy legtöbbjük távolról elkerül. Elég kimondanom néhány szót az ősi nyelven, máris ártó varázsigének gondolják. Nem zavar, hogy félnek tőlem - hadd tegyék. Ők Isten bárányai, én pedig az Istennő farkasa. Nem szégyellek köztük járni, nem fáj a temérdek gyűlölködő tekintet perzselő tüze. Emelt fővel lépek be még Camelot csarnokába is.
Én lennék hát az a bűnös, gonosz asszony, aki a királyok előtt képviseli a régieket, s akinek ráadásul három gyermeke van, míg férje egy szál se. Lelkem fekete és szikkadt; bezárt ajtó minden szépségnek és tisztaságnak. Sötét barlangban lakom a gonosz varázslat szigetén. A puszta tekintetemmel rontást küldök csecsemőkre és földekre, érintésem kígyóméregként hat.  Életem a gonoszság titokzatos szövevénye. Számon sem tudom tartani, milyen legendákat szőnek még körém.


Én úgy hiszem, nem vagyok az a boszorkány, akinek annyian tartanak. Úgy hiszem, csak azt teszem, amire rendelve vagyok. Úgy hiszem, jót teszek.
Talán nem vagyok jó ember, de arra születtem, hogy ilyen legyek. Száj vagyok, aki az Istennő akaratát közvetíti; kéz vagyok, aki az Istennő akaratát teljesíti be; méh vagyok, aki az Istennő gyermekeit hordja ki.
Gyermekeim mindenkinél többet jelentenek számomra. Mordred, Avenie és Lavena - mindhármukban megvan a Látás. Ez igen meglepő, hisz férfiak csak a legritkább esetben birtokolják. Ha egy kisfiúban megvan, többnyire nyolc éves korára teljesen kinövi, de Mordredben napról napra erősebb. Neljesen tisztában van vele, hogy birtokában van a Látás, de használni is tudja. Okosan - ravaszul használni. Hogy ez jó vagy sem... nem én rendeltettem arra, hogy ezt megítéljem. Két kislányom ellenben csodálatos, ártatlan teremtés. Tündéri mosolyuk a legsötétebb napokon is boldogságot tud csepegtetni a szívembe.


Az Istennő adta nekünk a földet, hogy legyen hová építenünk házainkat, s ő adta nekünk a búzatáblákat, hogy tápláljuk testünket. Őtőle kaptuk Britanniát, ezt a dicső birodalmat, melynek irányítását a mi kezünkbe helyezte egészen addig, míg bölcsen és kellő alázattal használjuk a hatalmat, melyet rajtunk keresztül gyakorol. A birodalom virágzott, Ceridwen Istennő boldog büszkeséggel szemlélhette azt, amíg földünkre nem lépett a keresztények első papja. Ceridwen békességben van minden más istennel, hisz minden isten egy, ő maga pedig bölcs, s nem haragszik meg azokra, kik más néven imádják. A keresztények azonban aljas módon behízelegték magukat, majd mikor elegen szivárogtak be, agresszíven terjeszteni kezdték vallásukat. Ahogy teltek az évek, egyre több embert nyertek meg maguknak. Hogy miként jutottunk idáig, mikor alávalónak és bűnösnek nevezik a mi hitünket, s üldöznek, vagy legalábbis nem látnak minket szívesen a birodalom nagy részén, csak az Istennő tudhatja. Hátat fordított neki a birodalom szinte minden országa, elfordultak tőle az emberek. S Ceridwen, ki egy lehelletével elsöpörhetné egész világunkat, nem áll bosszút - egy bölcs és szerető anya nem tesz ilyet gyermekével, még a hűtlennel sem. Ám ragaszkodó gyermekeit annál inkább ápolja, s annál nagyobb gonddal egyengeti útjukat.
Így próbálok tenni én is: szeretem gyermekeimet - akkor is, ha hűtlenek, akkor is, ha nem. De, bármilyen nehéz is lesz, egyszer majd alé kell rendeljem anyai szeretetemet a birodalom érdekeinek, s az Istennő akaratának. Avalon papnőjeként és majdan a Tó Asszonyaként úgy kell állást foglaljak, hogy a régi vallást óvjam - ez kell legyen a célom mindenek felett, bármi áron. Ha saját gyermekeimet kell is eltemessem, nem vezérelhet más cél az utamon. Hisz mit érünk mi mind, ha elveszítjük az Istennőt? Mi történik, ha az Üvegsziget végleg beleveszik az áthatolhatatlan ködbe? Mi lesz velünk, ha Britanniát feldúlják a lóistent imádó szászok? Mi lesz belőlünk, ha hagyjuk magunkat rabszolgasorba kényszeríteni és elpusztítani?


Nem fogom feladni a küzdelmet. Az Istennő még velünk van. Az Istennő ott van a zöldellő tölgyfaligetekben, az Istennő ott van a fodrozódó vizekben, az Istennő ott van a mindent körülölelő levegőben, az Istennő ott van bennem, és egy kicsit ott van benned is. Az Istennő épít, az Istennő ad - az Istennő rombol, az Istennő elvesz. Az Istennő figyel rád, veled van és vezet, segít és gátol, szólít és válaszol. Utadra bocsát, hogy aztán magához hívjon - magához hív, hogy aztán utadra bocsásson. Ő a Szűz, az Anya és a Halálbanya - egyszerre szeplőtelen leány, gondoskodó anya és ráncos vénasszony, s e körforgás örök. Nincs eleje és nincsen vége, szakadatlan és szüntelen.

Arcomon egyszerre látod a Szűz ártatlan mosolyát, az Anya féltő gondoskodását és a Halálbanya ráncait. Testemen egyszerre látod a Szűz törékeny bájait, az Anya kerekded formáit és a Halálbanya megereszkedett húsát. Fiatalnak koravén vagyok, vénnek örök fiatal.

-

Elfogadva!