Columba

Férfi

43 év

Keresztény

Keresztény pap

Northeire-ben születtem, nem messzire a fővárostól egy kicsiny birtokon. Nem voltak idősebb testvéreim és mint az később bizonyos lett, fiatalabbak sem születtek. Egyedüli gyermekként nevelkedtem szüleimmel és néhány állat társaságában. Édesanyám mélyen hívő asszony volt, aki rám is átragaszotta ezt a megszállottságott. Az egyetlen probléma anyám vallásával csupán az volt, hogy a norhteire-i álszent összevisszaságba feledkezett bele teljesen. Kisgyermekkoromban ez egyáltalán nem zavart, nem is értettem volna meg a hitek közötti különbséget. Aki felnyitotta a szemem, az édesapám volt. Egykor magasabb rangon dolgozott, de csúnyán megégette magát, miközben felfelé haladt a szamárlétrán, visszacsúszott, és ezután kénytelen volt azzal beérni, ami megmaradt neki. Ez pedig csupán a tudás volt, amit később nekem is átadott. Ő tanított meg ifjúkoromban olvasni, aminek, mint az később kiderült, rengeteg hasznát veszem. Ő mesélt nekem arról, hogy a világ nem ér véget ott, ahol még lehet látni Athenry falait, sem Northeire határain kívül. Sajnálatos módon mindketten elhunytak, nem sokkal azután, hogy még huszadik életévem betöltése előtt elhagytam otthonomat, hogy másik városba költözhessek.

Csendes és problémamentes gyermekkorom volt. Nem éreztem magam kitaszítottnak a társadalomból és noha a családom nem volt gazdag, én sosem vettem úgy, hogy olyan szegények lennénk és emiatt kéne szégyenkeznem. Jól megéltünk, szeretetben nevelkedtem a szülői házban. Nem gyakran jártunk be a fővárosba, de amikor mégis, akkor eljátszottam a többi, nem nemesi származású gyerekkel. Többnyire jobban kijöttem a nálam kisebbekkel, mint ahogy most is sokkal könnyebben megtalálom a közös hangot a fiatalabb korosztállyal. Jól elszórakoztattam a kicsiket, szerettek velem játszani, ahogy én is velük, noha a szüleik valahogy sosem kedveltek. Én nem értettem, miért van ez. Akkor még nem éreztem át a helyzetet, de később rájöttem, hogyan lehetek udvariasabb és utána többet senkinek sem lehetett rám szava. Rájöttem, hogy a tisztelet még a pénznél is többet ér. Tizennyolc éves koromban költöztem el otthonról. Édesanyám akkor már nagyon beteg volt, évek óta betegeskedett eleve, én pedig nem bírtam nézni, ahogy szenved. Tudtam, hogy nem vagyok képes segíteni rajta, ezért inkább elmenekültem, hogy látnom se kelljen. Utólag visszagondolva talán nem volt a legjobb ötlet részemről, de a múltat megváltoztatni még én sem tudom. Hosszú évekig tartott, mire kikötöttem jelenlegi lakhelyemen Cornwallban. Az utazással töltött idők alatt rengeteg helyet megismertem, sok emberrel és kultúrával találkoztam, ami érzéseim szerint jótékony hatással volt a lelki fejlődésemre és talán emiatt is választottam magamnak a papi hivatást. Mindenesetre jó döntés volt részemről, hiszen így megint tudtam gyerekekkel foglalkozni. Valakinek gondoskodni kell a következő generációról.

Mivel már fiatalon belevetettem magam a különböző vallások tanulmányozásába és végül meg is állapodtam a kereszténységnél, éppen elég tudás került a birtokomba, hogy nyugodt szívvel tudjam kritizálni mások vallását. Nem célom senkit sem megbántani, nem vagyok én annyira rossz ember, de nyíltan megmondom másoknak a véleményem. Hosszan képes vagyok szócsatát folytatni a különböző vallások hibáiról és pozitívumairól. Noha többnyire csak a saját vallásos meggyőződésemről vagyok jó véleménnyel, a többit mélyen elítélem és megvetem. Ezt másoknak is így kéne tenniük.
Nem sokat szoktam elhagyni az otthonomat, a templomot, időm nagy részét ott töltöm. Szeretek egyedül lenni, zavar a túl sok ember társasága. Ennek ellenére, hivatásomnak köszönhetően persze sok ismerősöm vannak és egészen szerteágazó kapcsolataim. Az emberek bíznak bennem és szeretnek, hiszen pap vagyok. Emellé még persze bármikor meg is hallgatom a panaszaikat többnyire jelentéktelen problémáikról. A legtöbben hozzám fordulnak, hiszen tudják, hogy segítek nekik, vagy legalábbis megpróbálok, legvégső esetben pedig Isten kegyeletét ajánlom nekik. Ha pedig megoldok valamit, amit kértek tőlem, azt soha nem tudják meg, hogyan csináltam. Mindig Isten könyörületét és jóságát mondom erre válaszként, mert hiszen neki köszönhetem én is, hogy ez sikerült. Sokan követhetnék a példámat, nem elég, ha csak a gyermekeiket bízzák a gondomra.
Szerencsémre kevés rosszakaróm akad, habár lehet, hogy vannak többen is. Én alig néhányról tudok csak. Ők is csupán csak azért akarnak engem bitófán látni, mivel túl jól ismernek, vagyis azt hiszik, hogy túl jól ismernek. És persze egyiküknek sincsen soha igaza. Mindig csak azok ítélkeznek felettem, akiknek a lehető legkevesebb okuk van rá, akikkel szinte soha életemben nem váltottam egy szót sem. Bevallom, ez a tény elszomorít. Nekik is szükségük lenne Isten gyámolító erejére, hogy jobb emberek lehessenek és félretegyék előítéleteiket. De hát, sajnos őket nem túl egyszerű jobb belátásra bírni. Kár.
Legfőbb életcélomnak tartom, hogy a gyermekek fejlődését előresegíthessem. Szeretem, ha sokan vesznek körül és megtaníthatom őket az élet nagy dolgaira, hogy mi vár rájuk a nagyvilágban. Természetesen nagyon figyelek rá, miket mondok és hogyan fogalmazom meg, amit mondani szeretnék. Nem vágyom, hogy féljenek az élettől és a saját jövőjüktől, így a lehető legóvatosabban bánok velük. A gyermekeknek gyengédségre van szükségük a megfelelő lelki és testi fejlődésre. És a vallásukat is jobb még ilyen fiatal korban elkezdeni.

Messze állok a fess férfiember megnevezéstől, most még jobban, mint fiatalkoromban. Nem vagyok olyan magas, mint azt szeretném, bár alacsonynak sem kifejezetten mondanám magamat, a legjobb kifejezés talán az átlagos lenne. Bár ez sem lenne igaz rám, tekintve, hogy több a fölém tornyosuló felnőtt ember, mint azok, akikre lefelé kell néznem. A kor előrehaladtával egyre inkább előtűnnek egyébként sötét hajamban az ősz szálak, a halántékomnál már két teljesen fehér folt van. Sajnos nem lehet örökké fiatal az ember... Kék szemeimről a legtöbben azt mondják, hogy kedves és barátságos tekintetűek, de a lelkemet nem igazán mutatja. Ennek örülök, nem szeretem, ha túl sokan ismernek.

Aidan Gillen

Elfogadva!