Norwenna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Norwenna Empty Norwenna

Témanyitás by Norwenna Szomb. Jan. 24, 2015 3:51 pm

Vigília: latin szó, jelentése virrasztás. A romantika korában több író használta művein belül az egyes szövegrészek elkülönítésére a szokványos "fejezet" helyett. A vigíliák száma (12) az éjszaka óráira utal. Az éjszaka mint a nappal sötét árnyoldala, a fantasztikum, az álom, a tudattalan rejtélyes birodalmának toposzaként jelenik meg a német romantikában.


NORWENNA


NEM

KOR
17 év

VALLÁS
A porszem hitte, hogy tud repülni. És jött a szél, a hátára kapta, és a porszem repült. A porszem hitte, hogy megfordíthatja a szelet. De a porszem nem volt képes megfordítani a szelet. Hogyan is fordíthatná meg a szelet egy porszem?
A régi vallást követem. Hiszem a druidák minden tanítását. Hiszem, hogy az Anya kezében vagyunk. Hiszem, hogy léteznek csodák.

POZÍCIÓ
Garloth királyának húga, Gwydion jegyese, Cameliard leendő királynője

SZÁRMAZÁS
Ó, csodálatos, végzetes Garloth, bölcsője a vérbűnnek és ártatlanságnak! Tőled, belőled származom. Te hívtál életre, a Te méhed hordott ki. Te szültél erre a világra, Te neveltél fel. Te voltál anyám, apám, testvérem és egész lényem. Mind belőled jöttünk, s te ott vagy mindünkben. De mi mind semmik vagyunk, porszemek egy nagy gépezetben, melyet Te hívtál életre. Földünk a senki otthona. És ott nyüzsög rajta a sok-sok senki, a széltől hajtott porszemek, akik aztán fordulnak egyet, s rólad beléd kerülnek, vissza szerető és befogadó méhedbe, hogy aztán újból megszüld őket, s ők újra szálljanak. S akkor megesik az első érintés, és két porszem találkozik: és lesz belőlük sok-sok kis porszem. Ám csak kettő élhet közülük, és azok a porszemek egymással kell találkozzanak, soha mással: ők egy test, s egy lélek. Ez így megy itt, mióta Garloth megszülte első gyermekeit.
Garloth előző királya és királynője - ők is két porszem voltak: egy test, egy lélek - egyazon asszony méhében fogantak, ahogy itt az szokás, s az ő nászukból született meg a bátyám, majd kilenc esztendővel később én. S rajtunk kívül volt még tizenkét gyermekük: három halva született, három torzan, három őrülten, három pedig betegségben halt meg gyermekkorában. Amelyikük nem halt meg magától, azt vízbe fojtották. Hisz csak ketten élhetnek: egy fiú és egy leány.

TÖRTÉNET

Első vigília
Sötét, téli éjszaka volt. Kegyetlen, vad vihar tombolt, szél szaggatta a végtelen teret. Odabent, Windesau kastélyában egy asszony sírása ugyanígy szaggatta ura szívét. Idősödő, negyven év feletti asszony volt, arcán a fásultság ráncainak kezdeményével, szemében végső kétségbeeséssel. Ura komoran feküdt mellette a hitvesi ágyban, és lassan, vigasztóan simogatta asszonya és egyben nővére karját. Ő is ugyanolyan tehetetlen volt, mint kedvese. Hiába született tizenhárom gyermekük, kötelességüknek még mindig nem tettek eleget. Nem önhibájukból alakult ilyeténképpen az életük: ennyi generációnyi testvérházasság után már csodaszámba megy egy egészséges gyermek - nem hogy kettő! De nincs mese, ők ezzel tartoztak országuknak.
A nő huszonegy, a férfi tizenhét esztendős volt, mikor az ősi tradíció szerint testvérházasságra léptek. Akkoriban egyikük sem sejtette, milyen következményekkel járhat mindez. Ám hamarosan a saját bőrükön tapasztalták meg...
Első gyermekük - egy fiú - szellemi fogyatékkal született. Hét éves korában vízbe fojtották.
Második gyermekük - egy fiú - torzként jött a világra. Három héten belül meghalt.
Harmadik gyermekük - egy fiú - őrültnek született. Hét évesen vízbe fojtották.
Negyedik gyermekük - egy lány - halva született.
Ötödik gyermeküket - egy fiút - elvitte a nyári hasmenés. Két esztendős volt.
Hatodik gyermekük - egy fiú - bolod volt. Hét évesen vízbe fojtották.
Hetedik gyermekük - egy fiú - volt az egyetlen egészséges, életerős utódjuk. Őt minden odaadásukkal gondozzák.
Nyolcadik gyermekük - egy fiú - torzszülött lett. Fél évesen távozott az élők közül.
Kilencedik gyermekük - egy lány - szintén torzszülött lett. Még az első héten meghalt.
Tizedik gyermeküket - egy lányt - a láz ragadta el. Négy esztendős volt.
Tizenegyedik gyermeküket - egy fiút - tüdőgyulladás vitte el. Három évet ért meg.
Tizenkettedik gyermekük - egy lány - halva született.
Tizenharmadik gyermekük - egy fiú - szintén halva született.
És még mindig csak egyetlen egészséges gyermekük volt. Nem voltak már fiatalok, és belefáradtak a próbálkozásba. Tizenkét gyermeküket látták meghalni.
- Többet nem tudok elviselni - suttogta a nő elfúló hangon. Lelkéből annyi darab szakadt ki, ahány pici, mozdulatlan testet vettek ki a kezéből, hogy visszaadják őket Garloth földjének.
- Próbáljuk meg...még egyszer, utoljára - kérte testvére, férje, ura és parancsolója: élete társa. Neki sem fájt kevésbé a veszteség, de mindennél szigorúbban vette Garloth törvényeit, melyek egy életerős fiú és leány nemzésére kötelezték őket.
A szerencsétlen asszony fáradtan lehunyta a szemét. Tompán bólintott. Ő is tudta, hogy ennek így kell lennie.
A király odahajolt hozzá, és lágyan megcsókolta az arcát. Kezét végigfuttatta asszonya idősödő testén, s gyengéd mozdulattal széthúzta a combjait.
Örömtelen gyönyörben átvirrasztott, viharos téli éjszakájukban megfogant egy csecsemő: egy egészséges, életerős leánygyermek, akire két évtizede vártak.

Második vigília
- Még egyet, felség! Még egyet! Már kint van a feje!
A királynő arca a felismerhetetlenségig eltorzult a fájdalomtól és az erőlködéstől. Szolgálók jöttek és mentek, vizet és törölközőt hoztak, a kint várakozóknak pedig vázolták az események jelen állását. A szülő nő sikított és kiabált, összefolyt szavakban beszélt istenekhez és emberekhez, vakon szorította a felé nyújtott kezeket és igyekezett minél hamarabb világra hozni gyermekét. A bába szavait szinte nem is hallotta, de nem is volt szüksége rájuk; tizennegyedjére szült, így pontosan tudta, mi a dolga és mire kell számítson.
Keservesen hosszúnak tűnő órák teltek el, mire végre-valahára felhangzott a várva várt gyereksírás. Az királynő minden maradék erejét latba vetve felkönyökölt, hogy lássa az újszülöttet.
- Egészséges? - kérdezte halkan. Minden rezdülése feldúlt lelkiállapotáról tanúskodott. Nagyon akarta ezt a gyermeket.
- Egészséges, felség - felelt a bába, miközben óvatos mozdulatokkal törölgette a kis testet.
- Lány? - tette fel a kiránynő az utolsó, mindent eldöntő kérdést. Tekintetét szinte könyörögve függesztette a neki háttal álló nőre.
A bába óvatosan karjába vette a gyermeket, és az anya felé fordult.
- Lány.
A királynő megkönnyebbült, boldog nyögéssel hanyatlott vissza a párnák közé. Remegő kézzel vette át a csecsemőt. Tudta, hogy ezt a gyermeket soha, soha többet nem eresztheti el.
És nem is tette.

Harmadik vigília
Mély, néma csend uralta a szobát. Az asztalkán háromkarú, ezüstszínű gyertyatartó állt, a gyertyák pislákoló fénye halványan derengő fényességgel ajándékozta meg a szobát.
Garloth királynője az ágy mellett ült egy kicsiny háromlábú széken. Holtsápadt arccal, meggörnyedt háttal meredt maga elé. Könnyeit már rég elsírta mind. Két kezét a takarón nyugtatta, ahol érezte domborodni a paplan alatt a kis karocskát. Már három alkalommal élte át ezt: három gyermeke halt meg kiskori betegségben. Négy éve minden egyes nap kérte az Istennőt, hogy ne vegye el tőle két megmaradt gyermekét, hisz tudta: többé nem fog már szülni. S most, hogy kislányát is így kellett látnia, betegen, élettelenül, úgy érezte, kettéhasad a szíve.
Eközben az ágyban fekvő, lázas gyermek álmában kicsiny, színes kígyócskákkal játszott egy gyönyörű, zöld réten, nem messze Windesau városától. A kígyócskák sebesen siklottak vágig a karján, a lábán és a nyakán, kellemesen csiklandozva a bőrét. Kis fejüket emelgették, fényes szemükkel okosan néztek a lányra, aki önfeledten kacagott vissza rájuk. A kígyócskák szóltak hozzá csilingelő hangjukon; ő értette őket, s válaszolt nekik. Beszélgetett velük, akárha mindig is ezt gyakorolta volna. Nem volt ám ez annyira különleges képesség, amilyennek tűnik: Garloth minden szülötte értette a kígyócskák nyelvét, s sokan akadtak olyanok is, kik beszélni is tudnak csilingelő nyelvükön. Nem is valódi kígyók ők. Talán csak a képzelet szüleményei: látványuk a fény játéka csupán, hangjuk különös madarak éneke, érintésük a lágy szellő cirógatása. Vagy talán tényleg léteznek a maguk smaragd, rubin, ametiszt, azúr színeiben, aranyos-ezüstös csillámló bőrükkel, igézően nyílt tekintetükkel, bájos csilingelésükkel, selymesen lágy érintésükkel? Bármi is az igazság, a kislány látta, hallotta, érezte - és szerette őket. Lázálmában boldogan kacagva feküdt közöttük a szemet gyönyörködtetően zöld rét selymes, dús füvén, lehunyta szemét, s egyetlen rossz gondolat sem furakodhatott volna be az elméjébe.
Anyja mellette virrasztott egész éjszaka, végső kétségbeesésének hullámai közt vergődve. Kérlelte az Istennőt, kérlelte a pogány szellemeket, kérlelte még a keresztények Istenét is, kérlelt minden létező istent és bálványt, hogy hagyják meg neki gyermekét.
És az istenek valóban meghagyták neki a gyermeket.

Negyedik vigília
Mennyit képes elviselni egy ember? Hol van az a pont, amikor a szíve azt mondja, elég? Mert bizonyosan van egy határ, aminél több fájdalmat a lélek már nem képes elviselni.
Ezen gondolkozott Garloth királynője férje halálos ágya mellett. Azt mondták neki, kizárt dolog, hogy a beteg akár a másnap reggelt is megélje; fájdalmai rettenetesek, s minél előbb meghal, annál jobb neki. Ez két nappal korábban történt. A király azonban, ha keservesen is, de még mindig élt. Az asszony nem csak tudta, hogy roppant fájdalmakon megy keresztül, de érezte is: mert hisz ők egy test, egy lélek voltak. Tagjai elnehezültek, ízületei bedagadtak, csontjai hasogattak, és egész bensőjét átjárta a kín. Mindezeket próbálta mélyen magába fojtani, s eltitkolni gyermekei elől, akik ragaszkodtak hozzá, hogy ők is apjuk betegágya mellett virraszthassanak egész éjszaka. Eddig nem engedte meg nekik, ám most tudta, érezte, hogy ez lesz az utolsó éjszaka, nem tagadta hát meg gyermekeitől az engedélyt. Igyekezett mind testben, mind lélekben erősnek mutatkozni, s azt sugallni: minden rendben lesz.
De rendben lesz-e minden? Férje személyében az ország királya távozik el, s a trón nem állhat üresen. Fiának kell elfoglalnia, ami aggodalommal töltötte el a lelkét. Nem mintha nem lett volna érett, jóravaló fiú, legkiválóbb a lovaglásban és kardforgatásban; nem mintha nem lett volna hajszál híján felnőtt férfi, alkalmas az uralkodásra; nem mintha szellemi képességei vagy rátermettsége kívánnivalót hagyott volna maga után - de anyja számára ő mégis csak kisfiú volt, akit a széltől is óvni kell, s nem szabad kitenni ilyen megpróbáltatásnak, mint egy ország kormányzása.
A két gyermek ott ült a sarokban: a kislány férfivá érett bátyja ölében kuporgott. A meleg ölelés megnyugtatta, biztonságot adott neki. Bátyja volt az, aki legközelebb állt hozzá, mindig nála keresett vigaszt szívfájdalmaira. S bármilyen gyermeki problémáról volt is szó, a fiatal férfi őszinte megértéssel fordult felé. Ezúttal is szetetettel dajkálta, s igazság szerint neki is legalább annyira megnyugtató volt húga közelsége, mint a kislány számára az övé.
A beteg nehezen lélegzett. És egyre nehezebben. És nehezebben. Aztán már nem lélegzett. Felesége felzokogott.
A két gyermek meg csak ült, ült mozdulatlanul, egymás ölében keresve menedéket, ahogy mindig is tették.

Ötödik vigília
Vér, vér mindenütt. Hatalmas foltot hagyott a patyolatfehér lepedőn, és rendesen összezavart mindent. Így emlékezett vissza Garloth hercegnője arra a pillanatra, amikor nagylány vált belőle. Azóta kereken egy hét telt el, és semmi említésre méltó nem történt. Egészen eddig.
A hercegnő lefekvéshez készülődött, amikor váratlanul kinyílt hálóterme ajtaja, és bátyja lépett be rajta, Garloth fiatal királya. A lány mosolyogva, de meglepetten fogadta. Még soha nem volt ilyen késői látogatója: odakint már régen sötét volt az égbolt, csak a csillagok ragyogtak fényesen.
A férfi először csak leült a lány mellé az ágyra. Megsimította az arcát, végighúzta az ujjait selymes haján. Hosszan nézte, majd lassan hozzá hajolt, és szájon csókolta. A lány - jobb ötlete nem lévén - viszonozta az óvatos csókot. Még soha nem csinált ilyesmit senkivel, de egészen helyénvalónak érezte. Bátyja mindig szeretettel és odaadással érintette, ahogy most is. Bensőséges, intimitással teli kapcsolat volt az övék, s most, úgy tűnt, a legmagasabb szintre hág majd. Az ifjú király elhúzódott testvérhúgától, hogy néhány hosszú percig némán, szeretettel szemlélje ártatlan arcát. Vívódott. Garloth szokásjoga szerint nővé kell tennie húgát, majd rövidesen feleségül is vennie, hogy egy testként, egy lélekként uralkodjanak Garloth felett, és nemzzenek egy egészséges fiú és leány utódot, akiknek később ugyanezt kell majd tennie. Ám a férfi emlékezett tucatnyi elhunyt testvérére, és a mérhetetlen szenvedésre, amit ez a kötelezettség hozott szülei fejére. Mindennél jobban szerette húgát, és meg akarta kímélni a vérfertőző házasság minden kínjától. Boldognak akarta látni, és tudta, ez az út nem hozna neki boldogságot. Utazásai során rá kellett döbbenjen: családi tradíciójuk más országokban nem csak elképzelhetetlen, de egyenesen a legfőbb bűnök között sorakozik. Ki akart lépni ebből a borzalmakat tartogató kényszerből. Tudta, hogy komoly ellenállásba fog ütközni nem csak anyja részéről, de az ország népétől is. Egy évszázados hagyományt meg lehet ugyan törni, de a törést elfogadtatni már közel sem ilyen egyszerű. Már évek óta forgatta a fejében a döntést, de még mindig vívódott, ebben a pillanatban is, mikor vontatottan húga derekához nyúlt, hogy meghúzza a hálóköntöst laza masnival összefogó szalag egyik végét. Rettenetesen gyötörte a lelkiismeret, s gyötrelmét csak fokozta a rá függesztett, nyílt, bizalommal teli szempár. Tudta, húga végtelenül megbízik benne, s bármit tenne is, semmilyen ellenállásba nem ütközne. Agya tiltakozott ellene, mégsem tudott másképp tenni, mint ami elvárattatott tőle: óvatos mozdulatokkal megszabadította húgát egy szál hálóköntösétől, majd maga is levetette ruháit. Újból megcsókolta testvérét, hátradöntve az ágyon, egyik kezét óvatosan végigfuttatva törékeny, gyermeki testén. Ahogy egy pillanatra elhúzódott tőle, belenézett a rá függesztett halvénykék szempárba, és ebben a pillanatban elhatározásra jutott. A lány tekintete nem sugárzott mást, mint tökéletes, tiszta, mindent felülíró bizalmat. Ez győzte meg a férfit, hogy bármi történjék is, nem okozhat neki fájdalmat. Néhány pillanatig csak elakadt lélegzettel bámult a halványkék szemekbe, majd zavartan elnézett, és egyszerűen lefeküdt a lány mellé. Összeszorította a szemét, igyekezvén elűzni a számára oly kedves arc puszta emlékét is, s próbálván elfojtani magában a bűnös érzést, mennyire kívánja is a mellette fekvő nőt. Kísérletét teljesen ellehetetlenítette, hogy húga befészkelte magát a karjaiba, s egészen közel bújt hozzá. Miért is ne tette volna? Ő mit sem értett a helyzetből. Most is csak úgy bújt bátyja karjaiba, ahogy mindig is tette. Érezte a nyugtalanságot a levegőben, s így próbált enyhíteni rajta.
Nem sokat aludtak ezen az éjszakán. A férfit ébren tartotta vívódó lelke, s a lányt sem hagyta álomba szenderülni testvére gyötrődése. Hisz ők egy test, s egy lélek voltak. Mindig is tudták.
A király következő nap leállította az esküvő előkészületeit.

Hatodik vigília

Hetedik vigília

Nyolcadik vigília

Kilencedik vigília

Tizedik vigília

Tizenegyedik vigília

Tizenkettedik vigília

JELLEM
A porszemnek nincs ereje a széllel szemben. Arra száll, amerre a lég áramlásai viszik. Nem képes megszólalni: Állj meg, Szél, nem akarok veled menni, utálatos vagy! Nincs mód, amin kifejezhetné, mit szeretne, nincs az a nyelv, amin hangot adhatna ellenérzésének. Csak tűri, hogy hurcolják, mosolyogva tűri, mert másképp nem tud tenni. De gondolatai szabadok, szabadabbak, mint a szél. Sebesebben repülnek; messzi-messzi tájakat is ismernek, amikről a szél nem is tud, s nem is fog soha. Mert bár kötve lehet a kéz, a gondolatnak nem szab határt semmi.
Bájos, szerény, illemtudó úrihölgy benyomását keltem mindazokban, akik szóba elegyedik velem. Szavaim csendesek, mozdulataim lassúak én megfontoltak. A legutálatosabb emberek felé is nyílt szeretettel fordulok, sosem tudnék goromba lenni még velük szemben sem. Elég egy pillnantást vetni rám, hogy bárkin eluralkodjon az érzés: én vagyok a megtestesült ártatlanság. Az igazság azonban messze áll ettől. Valójában csak nem tudom önmagamat adni. Kényszeres kedvességet mutatok, nem tudok máshogy viselkedni. Belül azonban megvan a véleményem embertársaimról, s hibáikat éppoly reálisan látom, mint erényeiket. Mikor azonban kettesben maradok bátyámmal, kikívánkozik belőlem minden titkos, elfojtott gondolatom. Ő az egyetlen, aki igazi valómban ismer, lelkem legmélyebb zugáig. Hisz Garloth testvérpárja vagyunk: egy test, egy lélek.

KINÉZET
Hullámos fehérszőke haj, igézően kék szemek, ártatlan mosolyra görbült száj, légies mozdulatok.
Hunyd le a szemed, hogy valóban láss engem.

PLAYBY
Emilia Clarke

Norwenna
Norwenna

Ország : Garloth
Csoport : Hercegnő

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.